Őszi hírlevél

Szeretett Testvérek!

A Gyulai Evangélikus Gyülekezet új lelkészeként, szeretettel köszöntöm

Önöket a Zsoltáros szavaival: „Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)

Ez az ige szeptember harmadik vasárnapján hangzik majd el templomunkban, amikor évkezdő-hálaadó istentiszteletünkön közösen is elkezdjük az új munkaévet. Mindannyiunk számára sok változást hozott az elmúlt néhány hónap. De hiszem, hogy mint életünk minden eseményében, így a mögöttünk álló időszakban is felfedezhetjük Urunk gondviselő szeretetét, és hozzánk való jóságát. Így hívunk mindenkit – kicsiket és nagyokat, családosokat és egyedülállókat, ifjakat és idősebbeket
- az évkezdő-hálaadó hétvégénkre, és az előttünk álló hónapok egyéb alkalmaira is.

 


Őszi alkalmaink

Szept. 20. 10:00 – Évnyitó nap a parókián (Béke sgt.29.) Vendégünk lesz dr. Fábri György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Kerületének felügyelője, az ELTE rektor-helyettese, aki egyházunk stratégiájáról beszél majd a népszámlálási adatok tükrében. Ezzel párhuzamosan a gyerekek és fiatalok részére különböző kézműves foglalkozásokat tartunk, utána közös ebédre hívunk mindenkit. Részvételi szándékukat kérjük jelezzék, a 06-20/824-7865-ös telefonszámon, vagy  a vikibalazs@gmail.com email címen.

 

Szept. 21. – 10:00 – Évnyitó-hálaadó istentisztelet a templomban.

Szept. 26-tól indul a gyülekezeti hitoktatás a parókián, időpont megbeszélésés csoportbeosztás az évnyitó hétvégén.

Okt. 11. – 11:00 – Ünnepi istentisztelet keretében Kondor Péter, egyházmegyénk esperese beiktatja a gyülekezet új lelkészét, Balázs Viktóriát. Az istentisztelet után közös ebédre hívjuk a testvéreket.

Okt. 16-tól kéthetente csütörtök esténként 18-órától olvasókörbe hívunk
minden olvasni szerető, és az olvasottakról szívesen beszélgető testvérünket.

Mert olvasni emberi dolog...

Okt. 21-től, kéthetente kedd esténként 18-órától FilmKedd. Van kedded hozzá? Minden érdeklődőt szeretettel várunk a gyülekezeti terembe filmnézésre, és beszélgetésre.

Okt. 26. – 10:00 – Családi istentisztelet a templomban, utána szeretetvendégség.

Okt. 31. – 17:00 – Reformáció Ünnepi istentisztelet

Nov. 2. – 10:00 – Gyászistentisztelet

Nov. 6-tól, kéthetente csütörtök esténként 18-órától felnőtt bibliaórára hívunk mindenkit, akit érdekel, hogy mitől evangélikus az evangélikus istentisztelet.

Nov. 15. – 16:00 – Kepenyes Pál önálló zenei estje az Evangélikus templomban

Nov. 23. – 10:00 – Családi istentisztelet a templomban, utána szeretetvendégség.

Alkalmainkra mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Erős vár a mi Istenünk!

Balázs Viktória

lelkész

Liska András

  felügyelő

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek