Kedves Lelkész és Hitoktató Testvérünk!

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2015. szeptember elsejétől az állami fenntartású általános iskolákban az első, második, harmadik, illetve az ötödik, hatodik, hetedik évfolyamok, a hatévfolyamos gimnáziumok esetén a hetedik és nyolcadik évfolyamok (később felmenő rendszerben a többi évfolyam) számára is kötelezően választhatóvá teszi a vallásilag és felekezetileg elkötelezett hit- és erkölcstan tantárgyat. E levelünkkel a lelkészek, a hitoktatók és az egyházközségek szervezési munkáját és felkészülését szeretnénk segíteni, amikor a 22/2013. EMMI rendelet alapján sorra vesszük a határidőket és a tennivalókat.

Az evangélikus egyházközségek lelkészeinek, illetve megbízott képviselőinek a jogszabályok szerint legkésőbb 2017. február 14-ig jelezniük kell hitoktatási szándékukat az egyházközségek területén levő állami általános iskolák igazgatóinál, és egyeztetni a megvalósítás folyamatáról és gyakorlati vonatkozásairól. Ezzel egy időben célszerű felvenni a kapcsolatot a többi keresztény felekezet hitoktatóival is.

Az állami általános iskolák igazgatói jelölik ki az iskoláikban a szülői tájékoztató időpontját, mely 2017. március 1. és március 14. közé kell, hogy essék. Ennek időpontjáról az iskola igazgatója 10 nappal korábban értesíti a helyi egyházközség lelkészét. A hatévfolyamos gimnáziumokban nem kötelesek megtartani e szülői tájékoztatót, mivel ott nincs belépő első évfolyam.

A szülői tájékoztatón az egyház írásban meghatalmazott képviselője tájékoztatást adhat az iskolának, a tanulónak és a szülőknek a hit- és erkölcstanoktatásról. A tavalyi szervezési nehézségekből tanulván, idén Gáncs Péter elnök-püspök levelét kinyomtatva, a lelkész elérhetőségeivel kitöltve minden lelkész juttassa el az egyházközségének területén lévő általános iskolák igazgatóinak. Amennyiben a szülői tájékoztatón nem a lelkész vesz részt, akkor 2017. február 28-ig kell elkészíteni az írásbeli meghatalmazást az adott hitoktató, presbiter vagy gyülekezeti tag számára.

A rendelet alapján, amennyiben az egyház képviselője nem tud személyesen jelen lenni a szülői tájékoztatón, írásbeli dokumentumokat (például plakát, szórólap, hittankönyvek, kerettantervek) hagyhat az iskolában, s az igazgató biztosítja, hogy e dokumentumokat a szülők megismerjék. A kerettantervek s a kisfilmek elérhetőek honlapunkon, a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója pedig legkésőbb 2017. február 14-ig eljuttatja azon plakátokat és szóróanyagokat az egyházközségek számára, melyeket elhelyezve az oktatási intézményekben és egyházközségekben tájékoztatni tudják a tanulók szüleit a választható evangélikus hit- és erkölcstanoktatásról. 

Az iskola 2017. március 16. és március 31. között a honlapján és a helyben szokásos hirdetési felületeken közzéteszi a hit- és erkölcstanoktatást szervező egyházak alapvető adatait és elérhetőségeit (az egyház megnevezése, a helyi lelkész neve s címe). A lelkészek feladata ehhez a pontos tájékoztatás megadása az igazgatók számára, az igazgatók pedig jelzik ezen adatok nyilvánosságra hozatalának tényét a lelkészekkel.

2017. április 28-30. között megtörténik az elsősök beiratkozása az általános iskolákba. Mivel az elsősök szüleinek a beiratkozáskor nyilatkozniuk kell arról, hogy az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstan tantárgyat választják-e, érdemes ezt megelőzően felkeresni az iskolaköteles korú nagycsoportosok szüleit, és tájékoztatni őket az előttük álló lehetőségekről.

A beiratkozáskor az egyház megnevezését, lelkészének nevét s címét írásban is a szülők rendelkezésére bocsátja. Ezek alapján a szülő írásos hozzájárulását adja a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos adatkezeléshez (gyermeke nevét és osztályának megnevezését megadják az egyház képviselőjének) és nyilatkozik arról, hogy az evangélikus hit- és erkölcstant választja. Ha a szülő nem tesz nyilatkozatot, az iskola erkölcstanoktatást szervez a gyermek számára.

A beiratkozáskor jelen lehet az egyház képviselője, és igény esetén tájékoztatást nyújthat a szülőknek a hit- és erkölcstanoktatásról.

A beiratkozást követő három napon belül az iskola igazgatója átadja a lelkésznek az evangélikus hit- és erkölcstanoktatásra jelentkezett tanulók nevét és osztályának megnevezését.

Ezen adatok átadását követő hét napon belül az iskola igazgatója egyeztetést folytat a tanulócsoportok kialakításáról az egyházak képviselőivel. Az egyeztetés összehívásáért az igazgató felel, amennyiben viszont a hét nap ennek hiányában telik el, kérjük, hogy a lelkész kezdeményezze az egyeztetés összehívását. A hit- és erkölcstanoktatásban résztvevő évfolyamok összevonhatók.

2017. május 20-ig kell nyilatkoznia a leendő ötödikesek szüleinek arról, hogy az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstan tantárgyat választják-e. Minden lelkész és hitoktató testvérünknek javasoljuk, hogy az általános iskolák igazgatóival egyeztetve a félév során vegyen részt a negyedik évfolyamok szülői értekezletén és ott röviden ismertesse az evangélikus hitoktatást és hittankönyveket.

Szintén 2017. május 20-ig kell írásban nyilatkozniuk azon szülőknek is, akik az erkölcstanra vagy a hit- és erkölcstanra vonatkozó eddigi választását módosítani kívánja. E nyilatkozatukat mind az igazgatónak, mind a az egyház képviselőjének meg kel küldeniük.

2017. szeptember 1-től ezen új rendszer szerint induló evangélikus iskolai hitoktatást új tankönyvsorozattal, kiegészítő segédanyagok biztosításával, szakmai tanácsadással és módszertani továbbképzések szervezésével segíti az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Nevelési és Oktatási Osztály.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek